K.V.ZRT.
KÁRPITOS VÁLALKOZÁS ZRT SZÉKESFEHÉRVÁR

Kattints i

Volgográd az orosz terrorelhárítás gyenge pontja?

2013. december 29., vasárnap, 22:11 • Utolsó frissítés: 2013. december 29., vasárnap, 22:22
Szerző: 


Címkék: robbantásterrortéli olimpiaterrorelhárításSzocsiVolgográd;

Két hónap leforgása alatt a második öngyilkos merénylet történt vasárnap a dél-oroszországi Volgográdban, miközben az ország hatóságai minden figyelmüket a terrorfenyegetések elhárítására összpontosítják, hiszen a szocsi téli olimpia kezdetéig mintegy másfél hónap maradt.

Bányamester
Álláshirdetés

Volgográdot azért választották október 21-ét követően másodszor is célpontjuknak a terroristák, mert fontos közlekedési csomópont, így a merényletnek nagy a visszhangja. Ők pedig épp azt akarják elérni, hogy róluk beszéljenek - nyilatkozta egy neve elhallgatását kérő orosz belügyi szakértő az Interfax orosz hírügynökségnek nem sokkal a vasárnapi merényletet követően.

A dél-oroszországi nagyváros központi pályaudvara fontos vasúti csomópont. Az épületben naponta mintegy három és fél ezer ember fordul meg. A Volga folyó mentén fekvő nagyvárosban futnak össze a vasútvonalak Krasznodar, Rosztov na Donu, Moszkva, Szaratov és Asztrahany irányából.

Elterjedt az orosz sajtóban, hogy a merénylő a moszkvai vonaton akarta felrobbantani magát. Az orosz belügyi szakember szerint azonban a öngyilkos robbantó célja a volgográdi központi vasútállomás lehetett. Úgy vélte, hogy az elkövető a több mint 10 kilogramm robbanószerrel, amely nála lehetett, aligha vállalkozott volna arra, hogy nagy távolságra utazzon akár vonattal, akár autóbusszal. A hatóságok szerint több mint tíz kilogramm trotil hatóerejét is meghaladta a robbanás a vasútállomáson.

Hétszer ölték meg?

Doku Umarov 2007-ben alapította meg a Kaukázusi Emirátus szeparatista szervezetet. Azóta hét alkalommal jelentették be megölését. Ötmillió dollár (több mint 1 milliárd forint) vérdíjat tűztek ki a fejére. Ramzan Kadirov, Csecsenföld elnöke a múlt szerdán ugyanakkor kijelentette, hogy a szeparatista vezér régóta halott, nem jelent többé veszélyt, és csak a holtteste után kutatnak tovább. Egy kanadai újság azonban nemrég titkosszolgálati jelentésre hivatkozva Umarov újabb fenyegetéséről számolt be. A csecsen hadúr volt az értelmi szerzője az utóbbi években elkövetett több véres oroszországi merényletnek is.

Az Interfax orosz hírügynökségnek nyilatkozó belügyi szakértő elmondta, hogy ellenőrzik azt a feltevést, miszerint egy jól szervezett terrorista sejt létezik Volgográdban. Úgy véli, hogy a dél-oroszországi nagyvárosban valószínűleg fellelhetőek a terroristák segítői, akik fogadják, felszerelik őket a robbanószerkezettel és olyan helyre irányítják a helyismerettel nem rendelkező merénylőt, ahol nagy tömegben fordulnak elő emberek.

Volgográd, az egykori Sztálingrád mintegy 1000 kilométerre található Szocsitól, a februárban kezdődő téli olimpia helyszínétől. Ezért is érthető, hogy a mostani merénylet hírére Alekszandr Basztrikin, az orosz Szövetségi Nyomozó Bizottság vezetője is a dél-oroszország nagyvárosba sietett és ott rendkívüli tanácskozásra hívta össze a rendvédelmi szervek vezetőit. Az észak-kaukázusi régió Oroszországtól való elszakításáért kíméletlen harcot folytató, egy iszlám állam megteremtését célul kitűző Umarov állítása szerint az orosz hatóságok olyan földön rendezik az olimpiát, amelybe muzulmán ősök csontjait temették el.

Szocsi a veszélyesnek minősülő észak-kaukázusi köztársaságok szomszédságában helyezkedik el. Az olimpián 37 ezer rendőr lát majd el szolgálatot. Vlagyimir Kolokolcev orosz belügyminiszter közölte, hogy az ottani biztonság rendszer teljes mértékben megfelel a Nemzetközi Olimpiai Bizottság előírásainak. Az orosz terrorelhárítás a helyi erőkkel együtt több mint egy éve az észak-kaukázusi fegyveres csoportok felszámolásán dolgozik.

d a szöveg módosításához.

Új szövegterület. Kattints ide a szöveg módo

Miskolc bulija a Hősök terén (Folyamatosan, fotókkal frissítve!)

2013-12-31 21:28

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLEsky_fanatic_131231_fkcs_6.jpg

Egyre nagyobb a tömeg a Hősök terén, ahol elsőként a miskolci zeneiskolákban tanuló, tehetséges fiatal zenészekből álló Sky Fanatic együttes szórakoztatta a szilveszterezőket ska, reggae és jazz alapokon nyugvó zenéjével. Nagy a forgalom a büfék környékén is, ahol forró teával, forralt borral, punccsal, hagyományos krumplilángossal, kürtős kaláccsal fokozzák a jó hangulatot.

tomeg_131231_fkcs_2.jpg

Az óév utolsó estéjének miskolci, szilveszteri fellépői között szerepel még a Reflex együttes, a Miskolci Illés Emlékzenekar és a magyar elektronikus popzene egyik legsikeresebb zenekaraként ismert Compact Disco is.

sky_fanatic_131231_fkcs_7.jpg

Miskolc belvárosi szilvesztere a tervek szerint hajnali két óráig tart, a szokásos újévi utcabált, a ’80-as, ’90 évek zenéivel, videodiscoval Dj Astro tálalja a nagyérdemű közönség részére.

tomeg_131231_fkcs_3.jpg

sításához!

Új szövegterület. Kattints id

B.Ú.É.K.
2013-12-30 08:32:54
B.Ú.É.K.

B.Ú.É.K.

Lassan vége ennek az évnek is. Nem mondom, hogy nem volt még ennél szarabb évem, de nem túl sok. Tavaly október 23-án az Erzsébet-híd pesti hídfőjénél, amikor bejelentették az Együtt 2014 zászlóbontását, tele voltam várakozássa, és bizakodással. Rengeteg ember, remek, olyan igazi kormányváltó hangulat. Jó zenék, egy megindító Bajnai beszéd. Emlékszem, úgy jöttem haza, hogy noha a vonaton sok cöfös is utazott, (akik szintén aznap demonstráltak, egy híddal arrébb) hogy biztos voltam benne, hogy idén egy erős, ütőképes ellenzék, a győzelem reális esélyével fogja várni a jövő évi választásokat. 

 


Aztán elmúlt valamivel több, mint egy év és most már egyáltalán nem vagyok bizakodó, és nem tekintek várakozással a választásokra sem. Szkeptikus lettem és hitetlenkedve nézem, hogy milyen szinten hagyják figyelmen kívül, az általam is preferált ellenzéki politikusok a választók többségének igényeit.

 

Úgy látom, hogy ami nekem, nekünk fontos, az a profi politikusoknak nem.

Úgy látom, hogy amíg én/mi, aggódunk a jövőnkért, a jelenünkért és lassan már a múltunkért is, addig azok, akik bennünket lennének hivatottak képviselni, nyugodtan nézik, hogy omlik a fejünkre az ország.

Úgy látom, hogy sokan még mindig nem hiszik el, hogy emberek milliói máról holnapra élnek. Nem hiszik el, hogy gyerekek éheznek, hogy emberek fagynak meg a saját fűtetlen lakásaikban.

 

Nem hiszik el, hogy a szerencsétlen hajléktalanokból bűnözőt kreáltak.

Nem hiszik el vagy félnek elhinni, hogy felszámolták a demokráciát, hogy cenzúráznak, tényeket hamisítanak, ellehetetlenítenek, meggyaláznak.

Nem látják vagy nem akarják látni, hogy osztották szét egymás között a földeket és a trafikokat, hogy nyertek pályáztatás nélkülvagy kamu pályázatokkal csókosok, és jutottak milliárdos nyereséghez. Hogy gazdagodtak meg egy-két év alatt rokonok, barátok, falubeliek. Nem látják vagy nem akarják látni az épülő stadionoktól a lepusztult kórházakat és iskolákat. A félmillió külföldi munkavállalót, akiknek a fele már biztosan soha nem fog hazajönni.

Nem látják vagy nem akarják látni a közpénzből finanszírozott hazug kormányzati propagandát, a meghamisított híreket, statisztikai adatokat, a pofánkba tolakodó arcátlan óriás plakátokat.

Nem látják vagy félnek látni az alul fizetett orvosokat, tanárokat, a megalázott közmunkásokat, a becsapott diákokat, a megosztott, megfélemlített szakszervezeteket, a megcsonkított kollektív szerződéseket.

 

Elfelejtették vagy el akarják felejteni az „álamfőt”, a „nyenyit”, az alaptörvény asztalát, a színházi botrányokat, a horti, és vasalbi szobor avatásokat, a kubatov pribékek garázdaságait. 


Szóval szar év volt ez a 2013-as - legalábbis nekem - és ahogy tudom néhány barátomnak és néhány millió sorstársamnak. És sajnos a következő sem ígérkezik sokkal jobbnak.

De megpróbálok optimista lenni. Végülis a nagy számok valószínűsége alapján egyszer erre a szerencsétlen országra is rásüthet a nap.

 

Ebben reménykedve kívánok mindenkinek boldog új évet!

 

La Rosa

e a szöveg módosításához!

Új szövegterület. Kattints ide a

Ki akarja csődbe vinni a várost?
2013-12-14 23:47:48
Ki akarja csődbe vinni a várost?

Ki akarja csődbe vinni a várost?

A decemberi testületi ülésen ismét módosították a helyi adókról szóló rendeletet. Korábban sokan sérelmezték a telekadót szabályozó és behajtó rendeletet, mondván olyan telkeket is adóztat a várpalotai önkormányzat, amelyek forgalmi értéke minimális. A 2010-től hatályos adókat visszamenőlegesen idén igyekezett beszedni az önkormányzat. Ezzel egyszerre több százezer forintos kiadása is lehetett a telektulajdonosoknak.

 

 

 

Azt elmúlt hónapban lakossági fórumot is tartottak az ügyben, novemberben a testület is újra tárgyalta, aztán ismét elhalasztották a döntést. Így került decemberben is a képviselők elő az újabb szabályozás.

 

Falussy Sándor kért most is elsőként szót. Szerinte az újra benyújtott anyag nem tartalmaz valódi változást az előzőhöz képest, a realitást nem tükrözi. Látszólag megoldás lehet az, hogy építési engedélyhez kötik az adózást, ám ez olyan szabályozást hoz létre, ami folyamatos egyedi elbírálásra kényszeríti az adóhatóságot. Ugyanakkor az építésügyi hatóságra tolja a felelősséget. A jövőre nézve is aggályos ez a szabályozás. A méltánytalanul beszedett adók elengedéséről továbbra sincs szó.

 

Deák Istvánné azt kérdezte, hogy az előző hónapban megígért megbeszélést lefolytatta-e a hivatal az érintettekkel. Volt-e egyeztetés és ezt a tervezetet elfogadták-e az érintettek? A panaszosok nem kibújni akarnak az adózás alól, hanem kompromisszumot akarnak elérni, méltányos megoldást keresnek. Az előző testületi ülésen arról is volt szó, hogy országos hatályú rendelet születik az ügyben. Megtörtén-e?  – kérdezte a jegyzőtől a képviselő asszony.

 

jegyző válaszát azzal kezdte, hogy az országgyűlés elfogadta és életbe is lépett a törvény. Szerdán 3 órán keresztül tárgyaltak a panaszosokkal, de nekik csak egy javaslatuk volt: az önkormányzat fizesse vissza azokra a telkekre a befizetett összeget, amelyekre az új szabályozás szerint nem kell vagy jóval kevesebb adót kell fizetni. Ez175 millió forintot jelentene, + a kamatok.

 

A visszafizetés a költségvetést alapjaiban rengetné meg – mondta a jegyző.

 

Példaként hozta fel, hogy veszélybe kerülnének a közszolgáltatások, hiszen azok is pénzbe kerülnek és végső soron azt is az önkormányzat fizeti.

 

Talán itt álljunk meg egy pillanatra. Ha az önkormányzat tartja fenn aközszolgáltatásokat, akkor, ha a kormány rezsit csökkent, akkor az egyén 10-20%-kal kevesebbet fizet a gázért. Viszont az önkormányzat a saját költségvetését az adókból (is) szedi be. Vagyis azért nem fizetik vissza a telekadó méltánytalan részét, mert a közszolgáltató cégeket kell működtetniük. Tehát, ha mi kevesebbet fizetünk a szolgáltatónak (dübörög a rezsicsökkentés), akkor az önkormányzat elveszi tőlünk adóban, hogy kipótolja a rezsicsökkentés miatt bekövetkezett hiányt. Vagyis nem a jobb, hanem a bal zsebünkből vesz ki pénzt. Akkor mivel járunk jobban?

 

A jegyző most is megismételte a múlt hónapi kijelentését, hogy a telekadó nem azért fizetendő, mert lehet vagy nem lehet építeni a telekre, ez építésügyi kérdés, hanem azért, mert a telek vagyon.

 

A geometriailag szabálytalan vagy lápos területekre, vagy amit nem lehet közúton megközelíteni, azokra 2014.  január 1-étől nem kell adózni. A jegyző megjegyezte azt is, hogy a képviselőktől nem érkezett javaslat – és itt elsősorban az ellenzékiekre gondolt -, kivéve Antal képviselőt, akinek a javaslatát be is építették az új szabályozásba.

A legjobb tudásunk szerint próbáltuk összerakni a szabályozást, hogy minden esetben méltányos adózás legyen – zárta magyarázatát a jegyző.

 

Falussy Sándor további anomáliára hívta fel a figyelmet, ahol egyik megfogalmazás szerint 50%-s, másik szerint 100%-os az adó mértéke.

Deák Istvánné szerint a telekadós érintettek csoportja nem kérte, hogy képviselői indítványt nyújtsanak be, hiszen az egyeztetés eredményét várták.

 

A polgármester szerint a tárgyalás kicsengése az volt (?), hogy a besorolásokat az érintettek jónak tartották. Az egyetlen kifogásuk az, hogy nem visszamenőleges. Tehát a rendelet jó. Vannak néhányan, akik meg tudnák fizetni – folytatta -, vállalkozások is, akik belterületen vállalkoznak, és ők maguk előtt tolnak olyanokat, akik tényleg nem tudják megfizetni. Nem is egy, nem is kettő példa van rá.

 

Aki azt mondja, hogy a város fizesse vissza ezt a pénzt, az csődbe akarja vinni a várost.

 

Falussy Sándor közbevetette: Önök már csődbe vitték.

A polgármester rászólt a képviselőre: Képviselő úr, fogja vissza magát! Éppen Önök vettek fel sok kölcsönt.

Majd kiegészítette az előző témánál abbahagyott gondolatát: A tárgyalás során az új szabályozást nem mindenki fogadta el.

 

A rendelet módosítást, melyet a képviselők 2 kivétellel természetesen ismét megszavaztak itt elolvashatják. 

Utoljára frissítve: 2013-12-15 00:12:43

szöveg módosításához!

Új szövegte

Durrogtak a petárdák, de nem lett nagyobb baj

2014. január 01., szerda, 09:14 
Szerző: 


Címkék: pirotechnikai eszközökszilveszter;

Országszerte több pirotechnikai eszköz miatt keletkezett tűzhöz is riasztották a tűzoltókat szilveszterkor - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szerda reggel az MTI-vel.

Szerviztechnikus
Álláshirdetés

Közleményük szerint a figyelmeztetések ellenére - mint minden szilveszterkor - az elmúlt órákban is több tűzesetet okozott a pirotechnikai eszközök nem megfelelő használata, de senki nem sérült meg.

Budapesten a XVIII. kerületben egy nem üzemszerűen működtetett tűzijáték doboza gyulladt meg. Az egység kiérkezése előtt az összes pirotechnikai termék megsemmisült, így a tűzoltók a még égő, izzó részeket oltották el.

Pest megyében kedden késő este Érden egy családi házas övezetben öt darab öt méter magas tuja és egy kerti tároló ponyvája égett le tűzijáték miatt. A tulajdonos az érdi tűzoltók kiérkezése előtt a rendőrség segítségével eloltotta a tüzet. Nem sokkal éjfél előtt pedig Gödön egy épület mellett tárolt dobozok és fadarabok kaptak lángra feltehetően tűzijáték miatt.

Baranya megyében Pécsett két tűzeset is történt. Kedd este egy társasház második emeleti lakásának erkélyén keletkezett tűz pirotechnikai eszközök miatt. A klímaberendezés és egyéb tárgyak kaptak lángra. A beavatkozó egység kihúzós létrával tudta megközelíteni, majd eloltani a tüzet. Az ingatlanban senki nem tartózkodott, a tűz a lakás belső terét nem érintette, és máshová sem terjedt át.

Majd szerda hajnalban ismét erkélytűzhöz riasztották a pécsi hivatásos tűzoltókat. Egy tízemeletes épület első emeleti lakásának erkélyén a berendezési tárgyak, szekrény és dobozok égtek, emellett a nyílászárók és az erkélyajtó is károsodott a tűzben. Mivel nem nyitottak ajtót, az egység "csak károkozással" tudott bejutni a lakásba, ahová a tűz szerencsére nem terjedt át. A környéken felszerelt térfigyelő kamerák felvételei alapján a rendőrség megállapította, hogy a ház előtti téren a tűz keletkezését megelőzően ismeretlenek tűzijátékot tartottak, vagyis a tűz pirotechnikai eszközök használatára vezethető vissza.

Zalaegerszegen egy lakóház előtti tuja gyulladt ki egy tűzijátéktól kedd este. Ugyancsak feltehetően tűzijáték miatt égett le Szegeden egy lakóépület elé ültetett tujasor is.

A Fejér megyei Enyingen egy élelmiszer áruház parkolójában lévő szelektív hulladékgyűjtő gyulladt ki még kedden délután, szintén pirotechnikai eszközök miatt.

Veszprém megyében Várpalotán szerdán kora hajnalban pirotechnikai eszközök okozta tűzben égett le egy papírtároló és a benne lévő papír - olvasható az OKF közleményében.

rület. Kattints ide a szöveg módosításához!

Új szövegterüle

Komolyan csökkenhetnek a fűtési költségek egy magyar találmánynak hála

2014. január 01., szerda, 10:01 
Szerző: 


Címkék: költségekfűtésIDEA 2013 Ötlet-Újdonság-TalálmányKukoricza János;

Jelentősen csökkentheti a lakások fűtési költségeit az a debreceni találmány, amely második díjat kapott a szegedi IDEA 2013 Ötlet-Újdonság-Találmány nemzetközi kiállításon.

AP Analyst
Álláshirdetés

Kukoricza János debreceni feltaláló a kiállításon először lépett a szélesebb szakmai nyilvánosság elé Thermo Drapes hűtés-fűtés kiegészítő rendszerével, és szabadalommal védett eljárása komoly szakmai elismerést kapott.

A Thermo Drapes az épület külső falain elhelyezett, folyadékkal feltöltött csőhálózatból, egy földalatti, ugyanazzal a folyadékkal feltöltött csőrendszerből, valamint egy keringtető szivattyúból áll. Egy 100 négyzetméteres lakóépület esetében mindössze 40 liter folyadék kering a rendszerben gravitációsan, illetve - ha szükséges - a szivattyú segítségével. Az áramfogyasztása csak annyi, amennyit a keringtető szivattyú és a vezérlés fogyaszt - ismertette Kukoricza János.

Alföldi talajtani kutatásokra alapozva a térségben agyagrétegbe helyezik el a földalatti csőrendszert, amely átlagosan 15 Celsius fokon tartja a benne keringő vizet. Ezt a hőmérsékletet átveszik az épület külső falai, így akár karácsonykor is csupán néhány fokot kell a hagyományos fűtéssel rásegíteni ahhoz, hogy kellemes hőérzetük legyen a házban tartózkodóknak - mondta a feltaláló.

A rendszer bármilyen talajviszonyok között alkalmazható, csak mérésekkel meg kell határozni melyik az a talajréteg ahol legoptimálisabb a földalatti csőrendszer elhelyezése.

t. Kattints ide a szöveg módosításához!

Új szövegterület. Kattin

Elhunyt Wilfried Martens

BuL
Forrás: MNO, MTI
2013. október 10., csütörtök 09:12
Az éjjel meghalt Wilfried Martens volt belga miniszterelnök, az Európai Néppárt (EPP) elnöke – jelentette csütörtök reggel a Le Soir című belga lap internetes kiadása az EPP-től származó közlésre hivatkozva.
Tetszik a cikk? Ossza meg ismerőseivel is!

A 77 éves korában lokereni családi házában elhunyt flamand kereszténydemokrata politikus súlyos betegsége miatt kedden Joseph Daul francia politikusra, az EPP európai parlamenti frakcióvezetőjére ruházta át az Európai Néppárt elnöki teendőinek ellátását.

Martens 1979 és 1992 között csaknem folyamatosan – 1981-ben nyolc hónapos megszakítással – kormányozta Belgiumot, kilenc különböző összetételű kormány élén. Miniszterelnöki tevékenységének nagy részére a belgiumi népközösségek, a holland nyelvű flamandok és a francia ajkú vallonok közötti feszültség kiéleződése nyomta rá a bélyegét. E feszültség miatt gyakorlatilag képtelenség volt stabil koalíciókat összeállítani, „ahányszor eleredt az eső, annyiszor bukott a kormány” – járta a szólás akkoriban.

Ki volt Wilfried Martens?
Wilfried Achiel Emma Martens 1936. április 19-én született Sleidingében. Jogi doktori diplomát szerzett, majd filozófiát tanult a Leuveni Katolikus Egyetemen, és nemzetközi politológiai tanulmányokat folytatott a Harvard Egyetemen. Politikai tevékenységét 1965-ben a Keresztény Néppárt (CVP) flamand szárnyában kezdte meg, közben három éven át volt a belga miniszterelnök tanácsadója. 1968-tól 1972-ig volt a közösségi ügyek minisztere, míg meg nem választották a Kereszténydemokrata és Flamand Párt (CD&V) elnökének, amely tisztséget 1979-ig töltötte be. A belga szövetségi parlament képviselője volt 1974 és 1991 között, szenátor 1991-től 1994-ig. Társalapítója volt 1976-ban a ma már az összes jobbközép pártot tömörítő Európai Néppártnak (EPP), amelynek 1990 óta elnöke is volt. Utoljára 2012. október 17-én, három évre választották meg az Európai Néppárt elnökének. Martens az Európai Parlament képviselője volt 1994 és 1999 között. A Kereszténydemokrata Internacionálé (CDI) elnöki posztját 2000-től két évig töltötte be. 1979. április 3-án Belgium 45. miniszterelnökének választották, majd még nyolcszor állt a belga kormány élén – szinte megszakítás nélkül –, összesen tizenhárom évig. 1992. március 7-én kivonult a belga belpolitikából, de 2007 és 2011 között tanácsadóként segítette a kormány munkáját. Martens először 1984-ben látogatott Magyarországra, majd 2006. október 23-án a Fidesz nagygyűlésén mondott beszédet. 2010. december 7-én Polgári Magyarországért Díjban részesült. Év elején sikeres emésztőrendszeri műtéten esett át, de a 77 éves politikus állapota súlyosbodott, ezért 2013. október 8-án átmenetileg Joseph Daulra, az Európai Parlament néppárti frakciójának vezetőjére ruházta át az EPP elnöki teendők ellátását. Öt gyermek apja volt.

Martens öröksége

Wilfried Martens vezetése alatt a kereszténydemokrata, jobbközép irányultságú Európai Néppárt a legnagyobb és legbefolyásosabb európai politikai család szerepére tett szert. Ennek a jelentősége azzal párhuzamosan növekedett, ahogyan az Európai Parlament egyre komolyabb szerepet kapott az unió intézményrendszerén belül.

Martens az elmúlt években egyre többet betegeskedett, idén augusztus végén keringési problémákkal szállították kórházba.

Az EPP a legnagyobb létszámú frakciót adja a jelenlegi Európai Parlamentben. Az Európai Néppártnak 40 országból 74 párt a tagja. Néppárti állam-, illetve kormányfője van 13 EU-tag, valamint 5 nem EU-tag európai országnak.

Jó kapcsolat a magyar kormánnyal

Ismert, Magyarország kormányával is jó viszonyt ápolt Martens, a legutóbbi Fidesz-kongresszust is köszöntötte levélben, melyet Kocsis Máté olvasott fel. Wilfried Martens a néppárt nevében örömmel küldte támogató és bátorító üzenetét. Felidézte, hogy a Fidesz-kormány 2010-ben nem akart kibújni a feladat alól, nekifogott a feltétlenül szükséges intézkedések sorozatához. „A magyarok felismerték, hogy szükség van a reformokra, és támogatták a kormányt a végrehajtásukban. Mindennek meglett az eredménye is, hiszen a nemzetközi befektetők bizalma helyreállt, az előrejelzések szerint visszatér Magyarországon a növekedés, a siker legkézzelfoghatóbb bizonyítéka pedig az, hogy Magyarország kikerült a túlzottdeficit-eljárás alól, és visszafizette az IMF-hitelt” – fogalmazott. Wilfried Martens szerint nem térhetnek vissza „a sötét idők”, mert túl sok forog kockán. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a választások miatt 2014 sorsdöntő év lesz a Fidesznek, amelyet a néppárt támogatni fog, és szerinte mind a Fidesz, mind pedig a néppárt győzni fog jövőre.

Wilfried Martens
Fotó: Europress/AFP
 

ts ide a szöveg módosí

Halál a 23-as főúton: letarolta a kamion a személyautót

MTI|2013. dec 27. 16:27
[A+ A-]
 
 

Kamion és személygépkocsi ütközött a 23-as főúton Nemti és Mátraterenye között pénteken, az autó vezetője meghalt - közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

hirdetés

Fajcsák Mónika elmondta: a személygépkocsi egy jobbra ívelő kanyarban átsodródott a baloldali forgalmi sávba, ahol összeütközött egy kamionnal. A baleset következtében a személygépkocsi vezetője a helyszínen életét vesztette.

A szóvivő hozzátette, hogy a helyszíni szemle idejére a rendőrség az útszakaszt teljes egészében lezárta, a forgalmat mindkét irányban a 2303-as számú útra, Mátraszele felé terelik.

tásához!

Új szövegte

Különleges szilveszteri ajánlatunk

 2013. december 29 – 2014. január 1-ig / minimum 3 éjszaka

 MÁR CSAK 3 SZABAD SZOBÁNK VAN!

( 12; K1 és K3 apartmanok)

Ha Ön is szeretné, hogy emlékezetes legyen az „évforduló”, vegyen velünk részt egy igazi, falusi, felejthetetlen disznóvágáson, ahol lesz minden, ami a vacogó téli hidegben felpezsdíti az ember vérét: pálinka, forralt bor, cigányzene, pogácsa és finom étkek. Szilveszter estéjén pedig díszvacsora, 60-as; 70-es és 80-as évek zenéit idéző retro “ereszd el a hajamat!” és kívánság műsor, tombola, éjféli étkezés, pezsgős koccintás és tűzijáték várja az óévet búcsúztató Vendégeket!

 

Szilveszteri csomagunk tartalma:

  • Érkezéskor frissen készített sajtos és tepertős pogácsa valamit illatos forralt bor.
  • December 29-én 4 fogásos borvacsora, melynek tartalma az alábbiakban tekinthető meg.
  • December 30-án disznóvágás, ebéd, hurkatöltő verseny, cigányzene, korlátlan forralt bor, forró tea és pálinkafogyasztás a disznóvágás napjára. A disznótoros menü az alábbiakban tekinthető meg.
  • Gyermekprogramok (activity, zumba)
  • December 31-én ünnepi vacsora  kemencében sült ropogós szilveszteri malackával, vendégváró aperitiffel, 18 órától reggelig korlátlan üdítő, ásványvíz, csapolt sör és bor fogyasztásával, retro bulival, tombolával és éjféli étkezéssel. Az ünnepi menü és éjféli étkezés az alábbiakban tekinthetőek meg.
  • Szilveszter éjfélkor tűzijáték és pezsgős koccintás
  • Fürdőköntös a szobába bekészítve
  • Szauna és 3m*5m-es, 28 fokra fűtött belső medence
  • Szabadtéri 40 fokos pezsgőfürdő
  • Biliárd, ping-pong, teke, rex
  • Társas-játékterem
  • Gyermek programok (activity, zumba)
  • Zárt parkoló
  • 24 órás recepciós szolgálat
  • Szobaszerviz
  • ÁFA

Amennyiben szeretnék a 2013-as évet a Fenyőharaszt Kastélyszállóban búcsúztatni, úgy a foglaláshoz a részvételi díj 50%-ának befizetése szükséges. Foglalás írásban a fenyoharaszt@bif.hu e-mail címen, vagy a 28/438-437-es telefonszámon lehetséges, ahol a foglalási feltételekről is tájékoztatást kaphatnak kollégáinktól.

 

rület. Kattints ide a szöveg módosításához!

Új szövegterület. Kattints ide a szöveg módosításához!

Új szövegterület. Kattints ide a szöveg módosításához!

Új szövegterület. Kattints ide a szöveg módosításához!

Új szövegterület. Kattints ide a

Továbbra is a KŐVA viheti el mindennapi szemetünket

kova

Vozárné Ragó Ildikó vezérigazgató asszony tájékoztatása szerint a nagykőrösi KÖVA Zrt. 2013. október 28-án megkapta a hulladékgazdálkodási közszolgálati tevékenység végzésére vonatkozó engedélyét, amely 2018. október 28-ig hatályos. Az engedély részletezi a közszolgáltatás körében gyűjthető hulladékok fajtáját, típusát, jellegét és mennyiségét, valamint személyi, tárgyi és pénzügyi feltételeit.

 

A hulladékgazdálkodási közszolgáltatási tevékenység minősítéséről szóló törvényjavaslatot még a nyáron fogadta el az országgyűlés. A Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter kezdeményezte jogszabály jóváhagyásával 2014. január 1-jétől csak olyan cégek végezhetnek hulladékgazdálkodási közszolgáltatást Magyarországon, amelyek rendelkeznek hulladékgazdálkodási engedéllyel, hulladékgazdálkodási közszolgáltatási engedéllyel, valamint az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség által kiállított minősítő okirattal, majd ezek birtokában szerződést kötöttek a települési önkormányzattal.

Az engedély birtokában a hulladékgyűjtést Nagykőrösön továbbra is a KÖVA Zrt. végzi.

 

szöveg módosításához!

Új szövegterület. Kattints ide

Telecsulázott kabátban sírt a termünk előtt

 
 
2014. 01. 09. 16:08
SZÓLJON
HOZZÁ!
 

A diákok szerint nyilvánosan ugyan nem bántották társai az öngyilkossággal próbálkozó 17 éves Krisztiánt, de azt is elmesélték, hogy egyszer az osztályterem előtt találták sírva, összeköpködött kabátban. Diáktársait elborzasztotta, hogy Krisztián levetette magát a harmadik emeletről az iskolában, de egyikük sajnálja, hogy nem fotózta le a vérbe fagyott fiút. A tanárok pedig hiába tudnak keménykedő gyerekekről, az iskolarendőrrel egyetemben tehetetlennek érzik magukat.

Január 7-én minden úgy indult a székesfehérvári Árpád Szakképző Iskola és Kollégiumban, ahogy általában szokott. A nyolcszáz diákból közel száz a külvárosi iskola parkolójában cigizett, szálltak a füstkarikák, messzire röpültek a dekkek, és senkinek sem volt kedve a téli szünet után újra haptákba vágni magát az osztály vigyázz vezényszavakra. 

A parkoló, ahol a diákok cigarettázni szoktak

Fotó: Hajdú D. András - Origo

A negyed nyolcas első csengetés után a diákok elkezdtek beszivárogni az osztálytermekbe, már csak pár tucat fiatal lézengett kint, egyikük a harmadik emeleti korláton állt. Egy teremből kiszólt neki valamelyik tanár, hogy jöjjön le onnan, és menjen órára, majd visszacsukta az ajtót. Néhány másodperc múlva egy borzasztó hangerejű csattanás verte fel a tanulókat, a diákok szerint az egész főépületben lehetett hallani az éles hangot, majd egy fiú lassan elhalkuló ordítását.

A földön fekvű gyerekhez odament egy társa, hogy lefogja remegő testét, a portás hívta a mentőket, de sokkos állapotában az iskola nevét is alig tudta kimondani. Néhány diák pedig dermedten állt, és nézte, amint egyik társuk eltorzult arccal, kicsavart testhelyzetben a földön fekszik. "Még arra sem volt erőm, hogy lefotózzam, később aztán eszembe jutott, hogy jó lett volna csinálni egy képet" – mesélte egy fiú, aki végignézte, ahogy a 17 éves S. Krisztián leveti magát az aulába.

Az egyik legjobb tanuló

Krisztián jelenleg kómában fekszik a Szent György Kórház intenzív osztályán. Több csontja, például a medencéje is eltört, agyi ödémája lett, leszakadt a lépe, artériasérülései miatt pedig egyelőre nem lehetett megműteni.

Krisztián villanyszerelő szakra jár az Árpádba, társai szerint az egyik legjobb tanuló az iskolában, viszont kevesen ismerik közelről. Visszahúzódó, magának való, csendes fiú – mondták róla többen. A diákok látásból vagy leginkább még úgy sem ismerik. "Nem olyan gyerek, akinek hallani lehet a hangját a büfénél vagy az étkezőben. Nem az a fajta, aki keresi a bajt" – mondták róla.

A Blikk szerint Krisztián azért kísérelt meg öngyilkosságot, mert "az iskola egyik bandája folyamatosan zaklatta": csicskáztatták, megütötték, és több alkalommal arcon köpték. Az általunk megkérdezett legalább ötven diák szerint sem ilyen, sem más banda nem létezik az iskolában, "hacsak nem nevezhetjük az osztályokat bandáknak" – mondta az egyik Krisztián fölött járó diák.

Nem akarta elmondani, kik bántották

A tanulók szerint ebben az iskolában nem szoktak csak úgy megverni embereket, "annyira azért nem durva hely ez", de "ha valaki nagy arccal jön be ide, biztos, hogy letörik a szarvát" – mondta az iskola egy korábbi diákja, aki végzős barátnőjével cigizett a parkolóban. A diákok szerint Krisztián nem volt beképzelt, de egyesek szerint ettől még előfordulhatott, hogy bántották, az viszont biztos, hogy nem nyilvánosan, mert nyílt színi erőszakot még senki sem látott errefelé. Nehéz is lenne, mert a diákok szerint a WC-k kivételével a teljes intézmény be van kamerázva. 

Nemcsak az épületek, az udvar is be van kamerázva

Fotó: Hajdú D. András - Origo

"Nemrég egyszer az osztálytermünk előtt ült egyedül, és sírt. Megkérdeztük tőle, hogy mi a baj, azt mondta, hogy megütötték, és leköpték. Ha nem mondta volna el, akkor is látom, mert tele volt csulázva a kabátja. Hiába kértük, nem akarta elmondani, hogy kik tették, nem akarta, hogy segítsünk rajta" – mondta egy lány, akinek történetét a körülötte cigiző nyolc társa is megerősítette.

Senki sem lát mindent

A történtek hatására az iskola feszesen összezárt. Hiába van sok 18 év feletti tanulójuk, mindenkit nyomatékosan megkértek, hogy ne beszéljen újságírókkal, a tanárok pedig pláne nem nyilatkozhatnak. A hírzárlattal olyannyira nem viccelnek, hogy egy, az iskola előtt várakozó apának nem árulták el a portán, hogy mikor van a következő szünet, pedig csak az ott tanuló gyerekének hozott két szendvicset, amit reggel nem tudott odaadni.

Bár nem voltak túl bőbeszédűek az iskola előtt cigarettázó diákok, annyit sejtetni engedtek, hogy ha valahol bántották Krisztiánt, akkor az a csak fiúkból álló osztályában történhetett. Beszéltünk Krisztián egyik osztálytársával is, aki némiképp zavaros történetet adott elő a fiúról: "Nem nagyon beszélgettünk vele, mert nem éreztük hatáskörünknek. De azt láttuk rajta, hogy vannak problémái" – mondta a fiú, aki nem látta, hogy Krisztián bármikor összeköpködött ruhában lett volna, és azt sem vette észre, hogy bántották volna az osztályban, majd végül megjegyezte, hogy senki sem lát mindent.

Rendőrautó állomásozik az iskola előtt

Fotó: Hajdú D. András - Origo

Hiába tudják a tanárok

Az egyik névtelenséget kérő tanár azt mondta, hogy tudnak arról, hogy vannak gyerekek, akik erőszakosak a társaikkal, de ennek kezelésére sem nekik, sem az iskolarendőrnek nincs eszköz a kezükben. "Hiába veri majdnem halálra az egyik gyerek a másikat, miután a bíróság megbünteti, mi már nem büntethetjük meg, és nem is tanácsolhatjuk el, mert a bíróság már szankcionálta" – panaszolta a tanár.

Krisztián öngyilkossági kísérlete különösen azért kavarta fel az iskola körüli vizet, mert karácsony előtt egy másik árpádos diák vonat elé vetette magát egy társával, rajtuk akkor nem tudtak segíteni. A tanulók szerint a két eset között semmilyen összefüggés nincs, Márk és Krisztián nem ismerték egymást, ráadásul Márk partnere az öngyilkosságban egy székesfehérvári elitgimnázium diákja volt.

Ha ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja az ingyenes 116-123-as lelkisegély-telefonszámot! Mobilról is ingyenes

a szöveg módosításához!

 

Kegyetlen banda miatt ugrott a mélybe Krisztián

2014-01-09 04:50:00
Székesfehérvár — Társai folyamatos kegyetlenkedése miatt akart véget vetni életének az a 17 éves fiú, aki kedd reggel a székesfehérvári Árpád Szakképző Iskola aulájában vetette le magát a legfelső emeletről.
Hirdetés
Krisztián a fehérvári kórház intenzív 
osztályán fekszik, egyelőre kómában van
A diákok sem tudják pontosan, miért történt a tragédia, a legtöbben mégis arról beszélnek, hogy Krisztián végezni akart magával, mert az iskola egyik bandája folyamatosan zaklatta.

– Állandóan csicskáztatták, megütötték, nemegyszer az is előfordult, hogy arcon köpték – mondta el lapunknak egy tanuló. 

Családja képtelen elhinni, hogy a fiú önként akart volna véget vetni életének, ők inkább arra gyanakodnak, hogy a kegyetlenkedő fiatalok hajszolták odáig, hogy kivesse magát a harmadik emeletről.

– Tudtuk, hogy többen szekálják Krisztiánt, de ő sosem panaszkodott itthon – mondta el a jelenleg kritikus állapotban fekvő fiú bátyja, László. – Hiába kértük, hogy szóljon, ha segítségre van szüksége, nem mondott semmit, sőt az eset előtti este még vidáman elviccelődtek édesanyámmal. Önszántából nem ugrott volna, lehet, hogy kényszerítették vagy valahogy rávették – találgatott a testvér. 

Diáktársai közül tegnap többen nem mentek iskolába, azokkal, akik bementek, pszichológus beszélgetett. Akik látták az esetet, talán soha nem felejtik majd el a szörnyű képet, ami eléjük tárult az aulában.

– Arra figyeltem fel, hogy zuhan, aztán amikor lenéztem, láttam a vérben fekvő testét. Még kiabált is fájdalmában, aztán elhallgatott, és nem mozdult. A fejére esett, akik közelebbről látták, azt mondták, teljesen eltorzult az arca – mondta el Krisztián egyik osztálytársa, aki szerint többször újra is kellett éleszteni a fiút. 

– A tanulót súlyos sérülésekkel szállították a Szent György Kórház intenzív osztályára – tájékoztatott dr. Sárkány Ágnes osztályvezető főorvos.

Úgy tudjuk, a fiú kómában van: eltört több csontja, a medencecsontja, leszakadt a lépe, agyi ödéma alakult ki nála, és artériasérülése miatt egyelőre nem tudják megműteni. 
 
Krisztián az Árpád Szakképző Iskolába jár, a diákok szerint az intézmény több tanulója kipécézte magának a fiút
A helyiek és a szülők köré-ben óriási indulatokat váltott ki az ügy, hiszen nem ez volt az első eset, hogy az Árpád Szakképző Iskola egy diákja öngyilkos akart lenni. Karácsony előtt pár nappal egy másik tanuló, L. Márk véghez is vitte szörnyű tervét: egy társával együtt a vonat elé ugrott, őt már nem tudták megmenteni. 

Kiss Zoltán Edward, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: mivel közigazgatási eljárás indult az ügyben, nem adhat bővebb tájékoztatást.

Kattints id a szöveg módosításáSPORTOLJ ne aludj!!hoz.